2010. június 26., szombat

I can go anywhere - ANYWHERE!!!!!! XD

Először is elnézést a hosszú kihagyásért, de tényleg sok a meló és szünetekben meg mikor végeztünk annyira el vagyok fáradva, hogy annak is örülök, hogy képes vagyok felkelni a kanapéról, hogy elmásszak az ágyamig. NA de akkor vágjunk is bele.
Scranton. Elvittek minket Scrantonba, ami kb 45 percre volt a mi kis városkánktól, majd kitettek minket egy pláza előtt. Rögtön boldogságosság töltötte el a szívünket, mikor is megláttuk, hogy Starbucks van rögtön a bejárat mellett. Mindjárt tudtuk, hogy hol fogjuk a túrát befejezni. Kb 4 órán át voltunk Scrantonben, de alapvetően csak a plázát meg a Scranton University egyik épületét láttuk, meg egy pár házat és ennyi. Gondoltuk, hogy majd megyünk és egy kicsit várost nézünk vagy valami, de a környéken a házakon kívül semmi nem volt, ja csak egy ír kocsma, ahova nyílván nem mehettem be, úgyhogy úgy tudnám összegezni a scrantoni kis kirándulást, hogy végre találtam kamionos napszemüveget, ami nem áll rajtam elviselhetetlenül, és kisvirágok vannak a szélén :) Nagyon cuki.
Minden este volt eddig kb valamilyen kis program. Tényleg, szinte alig telt el este semmittevéssel, de mondjuk akkor is jengázunk vagy pókerezünk vagy biliárdozunk vagy valami. (nem kiröhögni azok, akik bulizhatnak jó????? Igenis nagyon mókás dolog az a jenga XD) Jött például egy pasi, aki úgy énekelgetett nekünk. Ilyen interaktív kis játék bolt, mert vissza kellett énekelni neki a dolgokat meg, táncoltatott minket, meg csapatokba rendezett és feladatokat kptunk, meg limbóztunk, ami vicces volt nagyon XD De az volt a fura, hogy mindenki szívesen volt ott és mindenki csinált mindent. Nem volt az, hogy valaki húzta a száját, hogy ő ezt nem akarja, meg ilyenek… Itt össze voltunk keveredve az amcsikkal, és el nem hinnétek, hogy ezek milyen lelkesen játsszák az óvódás játékokat. Elképesztő. De édi volt ez az este :) Ja és Regi énekeltünk rólad is :)

I know, you say, what can make me feel this way?? My Girl… My Girl… MY GIRL!!! XD

Úgyhogy megemlékeztünk rólad is :) Hoztuk a formánkat egyébként, volt egy szám, amiben üvöltenünk kellett a dalszöveget. Egyetlen egyszer kérte a pasi úgy, hogy halkan énekeljünk. Mindössze két ember nem fogta a feladatot az egész táborban. Egy millió forintos kérdés: vajon Erdei Fanni Dóra benne volt a kettőben? XD De nagyon humoros volt XD Ezt azóta nem tudom lemosni magamról és a mexikói fiúk azóta is ezzel ugratnak XD
Aztán Gary Brown, aki nagyon rendes pasi, tökre bírja mindenki, jót akart nekünk és ezért kinyitotta nekünk a medencét, kétszer is!! Ez állítólag eddig még nem fordult elő, mert mindig csak a lányok érkezése után engedte, hogy a staff használja a medencét, de úgy tűnik eddig minket szeretett a legjobban :) Egy csomót szoktunk amúgy napozni, akkor is, ha a medencébe nem mehetünk be, bár az utóbbi napokban nem volt elég jó az idő :( Ja! És szinte minden nap megyünk edzeni a gymbe, nehogy elhízzunk, bár az a szipi-szopi, hogy a gym abból áll, hogy van egy rakat súlyzó. Ez a fiúknak remek, de én nem voltam elragadtatva tőle. Mindegy csináltunk olyan gyaksikat, amihez nem kell gép.
Juuuuujj. És volt asszem tegnap előtt este Talent-show is! Mi nem mentünk, de két fiú a kitchen staffból igen. Tomas gitározott, Flus meg énekelt. Nagyon cukik voltak, de sajnos inkább csak cukik, mint jók XD A lovaglós lányok meg táncoltak egy zenére, miszerint: Save a horse, Ride a cowboy. Nagyon vicces volt, amit csináltak, kb az volt az egészben a legemlékezetesebb. És a show alatt megtanítottak nekünk nagyjából 328 féle különböző tapsolást, ahogy tapsolni kell…. Na ez egy picit olyan nem gondolod, hogy túl sok? típusú dolog volt. Aztán a végén elénekeltük (mármint mi nem, de mások igen) a Bryn Mawr indulót, ami egyébként egy darab botrány, olyan mintha valami gyászzene lenne vagy nem tudom. Azt hiszem ezért néz ki mindenki úgy mintha sírni akarna, miközben énekelnek.
Vittek minket moziba is :) A Szupercsapat megfilmesített változatát néztük meg, ami amúgy nem lett volna nagy szám, de Bradley Cooper azért egy picit feldobta XD Szeretjük Bradley Coopert. (L)
Hűűűűű. És tegnap este meg szerveztek nekünk buliiiiiiiit! Igazi DJ-t hoztak meg minden :) Először Bill, a probléma felelős üvöltött velünk egy sort, hogy soha ne merészeljünk az úton átmenni és részegen vezetni ( mert mondta, hogy nem naivak ők, tudják, hogy inni fogunk), mert egy másik táborban két counselort elütött valaki és meghaltak, úgyhogy csak biztosra akartak menni hogy velünk ez nem történik meg. Ezután a rasszista boszorkány (a táborvezető nő, aki utál minket, mert nem vagyunk amcsik) tartott beszédet, hogy mennyire törődik velünk és a családunk érzéseivel… Na mondom azt azért megnézném, hogy, ha velünk történne valami, akkor is tartaná ezt az álláspontját… Mindegy. De aztán jött a buliiiiii!!! Igazából nem tudom megmondani mikor buliztam úgy, hogy egy felest se húztam le egész idő alatt… Azt hiszem utoljára általános iskolában… Igazából nem, mert utoljára tegnap este. Volt ugyan bárpult, de ott fagyit lehetett kapni… (nehogyazthiggyétek,hogynemfogomtudni,hakiröhögtök,mertablogszámontartjanekemésjajnektek,hahazamegyekXD)
De amúgy nagyon jól éreztük magunkat, bár ezek az amcsi csajok nem ismétlem NEM tudnak táncolni. Látszik, hogy nagyrészük sose volt még bulizni (mert ugye a legtöbben underage kategória). De cuki volt amúgy a dolog. Ilyen kisiskolás buli feelingje volt, de bírtuk :)
Már két napja eléggé kis disfuctional vagyok, mindent leejtek, elbaszcsizok, meg amit még lehet, de komoly károkat nem okoztam sem a környezetemben, sem magamban. XD Ez pedig mindenkinek jó. Bár ez ebben a formában nem egészen igaz, mert ma miután lejárt a délelőtti műszakunk, akartunk kávét inni, de kifogyott. Bementem a konyhába, hogy megkérjem Harryt ( ő a puerto rico-i chaf), hogy adjon nekem egy új doboz kávét a gépbe. Megkérdezte tudom e használni. Mondom én Perszeeeeee!!!! Hát ki, ha én nem? Kimentem beraktuk a dobozt, úgy, ahogy a mestertől (Mark) tanultuk és hadd szóljon. Mondanom se kell nem működött. Visszamentünk. Kijött Harry és Kyle. A két srác 30 percig pucolta a gépet, mert meggyőződésük volt, hogy az a baj, hogy nem tiszta. Mikor mondjuk megláttuk a gépet belűlről, ez nekünk is meggyőződésünké vált… Utána, hogy őszinte legyek már nem annyira vágytuk azt a kávét… Nade. Csak nem működött a gép. Akkor közölték velünk, hogy több kávét a nyáron nem kaphatunk XD Na teltek-múltak a percek… Kiderült, hogy a DOBOZZAL volt a baj, amit mellesleg Klaudia és én kezeltünk előtte… Nincs bebizonyítva, hogy mi rontottuk el, mert állítólag volt már ilyen, hogy a doboz nem működött, de úgy mégis… Ismerünk engem nem?? Szerintem valami közöm tuti volt hozzá XD
De most már megyek, mert mindjárt megyünk vissza dolgozni és ma jönnek meg a kislányok. Vacsira már itt lesznek és az eddigi 150 ember helyett, most 500 embert fogunk etetni. Meglepő lesz és mulatságos XD
Csók mindenkinek!
Ja és Anyu, bocs az elgépelésekért, de nincs időm ellenőrizni a dolgotkat:)

2 megjegyzés:

  1. szeretlek testyemmel :DDDDD
    orulok hogy azert ugy minden szep es jo, remelem hamarosan tudunk majd kommuikalni(: <3

    VálaszTörlés
  2. most érzékelem, hogy sosme küldi el ez a ********************** amit írok. remélem, most igen, de nem reménykedek túlzottan. valamikoegy kis skype még keddig belefér? meg majd írok mailt a semmiről, de te is ígérted, hogy írsz nekem szappanoperát :)

    VálaszTörlés